Varga Dániel
Bemutatkozás
2005. óta szervez és vezet magashegyi túrákat. A Tátra és a Dél-Kárpátok után figyelmét Kelet felé fordította. A törökországi Erciyes vulkán 3900 m fölötti csúcsának megmászását követően lehetőséget kapott három alkalommal is Délkelet-Ázsiába utazni, ahol többek között feljutott Borneo legmagasabb hegyére, a 4095 m magas Kinabalura, és megírta első könyvét Üzenet Haza Délkelet-Ázsiából címmel.
Hogy az Alpok, a Dolomitok, vagy a Pireneusok helyett a Dinaridák, a Pontuszi-hegység, vagy éppen a Kaukázus került az érdeklődése középpontba Nagy Balázs geográfus Magashegyi túrák a Balkántól Perzsiáig című túrakalauzának köszönhető, amiben a turisztikailag túlfejlesztett, és túlszabályozott nyugat-európai hegyek helyett, egy hatalmas és feltáratlan területet tárt a túrázók elé. Bulgária és Görögország után Montenegró és Észak-Macedónia felfedezése következett és már nem csak a túrakalauzban ajánlott ösvények és hegységek, hanem minden más is. Ebben volt és van nagy segítségére túracsapata, akik lelkesen követik olyan helyekre is, amikről korábban nem hallottak.